
E
könyv sok érdekes és felvilágosító adattal szolgál. Koszorús Ferenc
átlagon felüli katonai szaktudása, hozzáértése, párosulva korrekt
jellemével tisztánláthatóvá tette itélôképességét. Olyan erdélyi eredetű
régi nemesi családból származik, amely 1848-ban, a nemzet érdekében
önként mondott le nemesi privilégiumairól. A saját hátrányára is mindvégig
a magyar érdekekért küzdött. Az egyetemes Magyarság közérdeke volt
minden cselekvésének rugója. Nem hajlott semmi szelsôséges politikai
irányba. Személyes élményeinek alapján mutatja be Magyarország II.
világháború alatti targikus sorsát, a belsô árulások miatti zűrzavart.

A
Baky-puccs meghiusításával kapcsolatos eseményeket eleinte szerénységbôl
nem írta le. Mikor azonban látta, hogy a történteket nem ismerve vagy
hiányosan írták le, vagy a szé1sôséges pártpolitikák a saját javukra
elferdítették, többek kerésének engedve 1961-ben leírta a történteket,
"Hogy ez az epizód is tárgyilagos és a tényeknek megfele1ô hűséggel
maradjon fenn az utókor számára.

A
Baky-puccs meghiúsítása az egyik legkiemelkedôbb akció volt 1944-ben,
amely megmentette a törvényes magyar államrendet, megakadályozta a
kormányzó tervezett eltávolítását és körülbelül 300,000 Budapesten
összegyűjtött zsidó deportálását. Egyedül Magyarorsáagon történt,
hogy katonai alakulat 1épett fel a nácik által támogatott puccs ellen,
dacára a német megszállésnak és Eichmann Budapesten va1ó tartózkodásának.

Koszorús
Ferenc érdeme nem csak az volt, hogy a kormanyzó parancsát teljesítette,
hanem az, hogy ô önként ajánlotta fel szolgálatait Baky eltávolítására.
Nem politikai akciót akart. A legális eljárás érdekében kérte Lázár
testôrparancsnokon keresztül a kormanyzó parancsát akcióra, hogy ezáltal
törvényes úton, törvényes parancs alapján, mint esküjéhez hű katona
hajthassa végre tervét. Meggyôzôdése: "Megbízhatóság nélkül nincs
'katona', a katoneskü szószerinti betartása nélkül nincs megbízhatóság.

A
Mutual Security Act (Kölcsönös Biztonsági Törvény) kiegészítéseként
(Amendment), Kersten képviselô javaslatára, az Egyesült Államok kongresszusának
1951. évi októberi üléssorozatán a Truman kormány 100 millió (ma 1
milliárd) dollárt irányzott e1ô hadviselt európai emigránsokból álló
karhatalmi csapatok ("legions") szervezésére és kiképzésére, saját
hazájuk esetleges felszabadítása cé1jábó1. Az amerikai hivatalos szervek
által ellenôrzött és megbízhatónak tekintett Koszorús Ferencet jelölték
ki a magyar veterán fegyveres erô Amerikában va1ó felállítására.

Koszorús
Ferenc írásai nemcsak a politkai es katonai eseményeket tárgyalják,
hanem azok problemáinak megoldását az örökérvényü magasabb erkölcsi
célok fényében világítják meg, amely minden gyakorlati megoldás alapjául
kell szolgáljon.

Nemcsak
az egyen, de az összmagyarság érdekeinek szempontjából a tárgyilagos
igazság melletti okfejtései világosak. A történelmi eseményeket nemcsak
a saját felfogása szerint véleményezi, hanem a hibákat történelmi
tények katasztrófális következményeivel bizonyítja.

"Teljes
világosságot kell derítenünk a szomorú tényekre azért is, hogy a következô
magyar nemzedékek számára intô példákat szolgáltassunk, amelyek utat
mutatnak a nemzet vezetôinek kiválasztásához. "

A
puccs meghiúsítása után Koszorúst a német Gestapo el akarta fogni,
ez e1ô1 Nyugat-Magyarországra ment, majd betegsége miatt kórházvonaton
Ausztriába, majd Bajorországba. 1951-ben Amerikában telepedett le,
ahol 1974-ben halt meg.

Varsa Istvánné - Koszorús Ferenc özvegye - 1989

© Universe
Publishing Company info@erdelyonline.com
Tel.(201) 567-4296 Fax.(201) 567-6488
|
|